Önnek ügyvédre vagy mediártorra van szüksége?

Önnek vajon ügyvédre vagy mediátorra van szüksége?

Ügyvédi munkám mellett mediátorként is tevékenykedem. Hogy melyik szerepben járok el, ez az ügyfél kérésétől, az ügy típusától függ.

Sokan keresnek meg úgy, hogy megegyezést szeretnének kötni, de már az első mondatok után kiderül, hogy jogi tanácsadásra is szükségük van (azt a mediátor nem adhat), és ügyvéd által ellenjegyzett dokumentumba szeretnék foglalni a megállapodást - ilyenkor tájékoztatom őket, hogy ezt ügyvédként eljárva tudom vállalni. Összetettebb ügyekben, vagy például családjogi ügyekben, ahol gyermekek is érintettek, vagy nagyobb vagyonról van szó, az alapos jogi felkészültség és a szakmai ismeretek feltétlenül szükségesek.

Más esetekben úgy érkezik hozzám az ügyfél, hogy jogi segítséget igényel, de azonnal látszik, hogy valójában az érintettek közötti problémás viszonyrendszer kibogozása, az ügyfél érzelmeinek letisztázása szükséges ahhoz, hogy előrelépés következhessen be az ügyben. Ilyenkor is hasznosak jogi héttérismeretek, amire viszont igazán szükség van, az az empátia, a pszichológiai érzék, és emberismeret.

home article 4

 

 

Minden konfliktusban látnunk kell az embert, az emberi viszonyokat. Az emberi lélektől nem igazán lehet elvonatkoztatni, és különösen családi ügyekben lehetetlen csak jogesetet látni egy problémában. A jognak is van emberi oldala. De tény, hogy a jog eszközeivel nem mindig tudunk a megoldáshoz eljutni, azok nem mindig elegendőek, van, hogy dolgozni kell más területeken is az igazi eredmények érdekében.

A mediáció egy olyan módszer, amely során tudatosan törekszünk a konfliktus megoldására. Gyakori kérdés, hogy van-e köze a mediációnak a pszichológiához?

A mediáció nem jelent terápiát. A mediáció egy informális eljárás, lehetőséget biztosít arra, hogy a felek kommunikáljanak egymással, és egymással kompromisszumot tudjanak kötni. Minden eset más és más, a felek igényei, és az egyedi körülmények alakítják. A közvetítő fő szerepe nem az egyezség tartalmának kialakításában van, hanem abban, hogy mennyire tudja tartani a teret a felek számára, annak érdekében, hogy ne a parttalan viták zsákutcájába, hanem a konstruktív megoldások irányába haladjanak. 

Az elemzés, az analizáció a pszichológia feladata, és amennyiben a konfliktus oka valamelyik fél mentális zavarára, belső személyes konfliktusára, gyermekkori sérelmeire vagy más hasonló okokra vezethető vissza, szükség lehet pszichológus, vagy más, tudatalatti módszerekkel dolgozó szakértő bevonására. 

Mint mediátor, lehetőségem van rá, hogy az adott ügyben kívülállóként, semleges harmadik félként új nézőpontok felé tereljem a feleket. Ezt egyébként általában akkor sem mulasztom el, amikor ügyvédként járok el. A felek jellemzően úgy érkeznek hozzám, hogy már hosszabb ideje fennáll közöttük a vita, és mindkettőjüknek van már egy berögzült álláspontja. Egy ideje már nem jutnak előre, csak ugyanazokat a köröket futják. Már az hozzájárulás a vitarendezés során, ha sikerül kimozdítani a holtpontról az ügyet. 

Nagy különbség, hogy ha ügyvédként járok el, a feladatom az, hogy tanácsot adjak, a jog szerint mi lehetséges, kinek mi jár, mi a jogszerű. Ha pedig mediátorként, akkor a felek maguk keresnek megoldásokat, és nem muszáj pontosan olyan döntést hozniuk, amit adott esetben a bíróság hozna.

Amennyiben nem tudja eldönteni, hogy az Ön esetében mi lenne hatékonyabb, keressen meg egy személyes egyeztetés céljából >>>

Foglaljon időpontot konzultációra.

Vegye fel velem a kapcsolatot telefonon, emailben vagy skype-on. 

KAPCSOLATFELVÉTEL